Hello World!

Today is the 10th day after the surgery.
After one day in the dreamland (operation), after some days in the nightmares (intensive and IMC stations), and some still hard days, now I am better and better every day. Just slow, nur langsam, but here again. Almost in the normal life.
Today was the first day, when I could take a shower (and not just the nurse washed me in the bed or sg similar), I was able to sit in a special armchair hours, and finally I could walk (still only with help) more than 10 meters.
In the last days the mornings were always the easiest, the afternoons were wronger, and the nights... well... still nightmares. Maybe this night.. I hope.
I am still always using morphine - I can shout it for myself in every 8 minutes - but I don't mind anymore. It helps.
And now I have no more power to write, but I am glad that I could some sentences.
Thank you for your all prayers, love, everything...
Krisztina

_________________________________

Ma telt el a 10. nap a műtét után.
Túl egy napon álomországban (műtét), túl néhány napon a rémálomban (intenzív osztály és IMC) és néhány újabb kemény napon, most végre minden nap egy kicsit jobban vagyok. Csak lassan, semmi sietség, (nur langsam, ahogy efelé mondják), de újra itt. Már majdnem a normális világban.
Ma tudtam először lezuhanyozni (és nem csak a nővérek mosdattak meg az ágyban fekve és hasonló módokon) képes voltam egy spéci karoszszékben ücsörögni órákat, és végre tudtam sétálni (bár még mindig segítséggel) tíz méternél is többet.
Az utóbbi napokban a reggelek a legkönnyebbek, a délutánok már nehezednek, és az éjszakák... Nos... Az még mindig maga a rémálom. De talán majd ma éjjel... Remélem.
Még mindig folyamatosan használom a morfiumot - magamnak lőhetem be egy gombnyomással minden 8. percben - de már nem bánom. Ez segít.
És ezzel most el is fogyott, nincs erőm többet írni. De örülök, hogy legalább néhány mondatot sikerült.
Köszönök nektek minden imát, szeretetet, mindent...
Krisztina