start

I never wanted to create this blog. I never wanted to have cancer again. But it seems, God has an another plan about me.

First time, two and half years ago, when I got my first cancer result, I’d already had a blog: I started it when I was pregnant with my daughter. And after my cancer result, the family-blog became a survive-blog. It was so comfortable, to inform everybody this way, much easier than write a lot of messages, but on the other hand I hated it. This blog was about my children, about our daily-happiness. And the cancer made it dirty. That’s why I stopped and closed it after my first optimistic CT results.

But now… it seems I have to restart this period. Fighting against the cancer, and having pain, uncertainty, and hope? I hope yes… I need hope too. So now I have to write a blog again, to inform my friends and family easy. I know, that sometimes we will not have more power than Sanyi or I write some words here.

Please, dear Friend, stay with us, and pray for us. I don’t know the future, but I know, I will need every praying from   you.

Thank you

Love

Krisztina
________

Soha nem akartam létrehozni ezt a blogot. Soha nem akartam rákos lenni újra. De úgy tűnik, Istennek valami más terve van velem kapcsolatban.

Első alkalommal, 2,5 évvel ezelőtt, amikor megkaptam az első rákos diagnózist, már volt egy blogom. Még akkor kezdtem, amikor várandós voltam a lányommal, és a rákos diganózis után változott át a blog családi jellege afféle “túlélő-bloggá”. Mindez egyrészről nagyon kényelmes volt, mindenkit így informálni, egy helyen és egyszerre, sokkal könnyebb, mint egyesével írni megannyi üzenetet; másrészről viszont utáltam. Az a blog eredetileg a gyerekeimről szólt, a mindennapi családi boldogságunkról. És a rák ezt beszennyezte. Így amikor megkaptam az első “minden rendben van” CT eredményt, azt a blogot végleg bezártam és megszüntettem.

De most… úgy tűnik újra kell kezdenem ezt a rémes időszakot. Ismét harcolni a rák ellen, újra újabb fájdalmakat átélni, újra jön a bizonytalanság, és talán a remény? Remélem igen. Nagy szükségem van a reményre most. Tehát most újra bele kell kezdenem egy blogba, hogy a ránk váró eseményekről viszonylag könnyen informáljuk a barátainkat és családtagjainkat. Mert tudom, hogy időnként nem lesz annál több erőnk, minthogy a férjem vagy én ide pötyögünk pár sort.

Kérlek, drága barátaim, maradjatok velünk, és imádkozzatok értünk. Nem tudom a jövőnket, de azt igen, hogy szükségünk lesz minden egyes imára.

Köszönöm.

Szeretettel,

Kriszti